Skip to content

Kétsajtos penne sonkával és baconnel

  • Szerző:
Print Friendly, PDF & Email

 

 

Aki a sajtokat szereti, rossz ember nem lehet, ezt a tésztát pedig imádni fogja! 🙂
A kellemes, lágy sajtszószban úszkáló tésztát csak megkoronázza a sonka és a bacon isteni ízvilága.


Hozzávalók 4 főre:

  • 20 dkg sonka
  • 20 dkg bacon
  • 15 dkg trappista sajt
  • 5 dkg parmezán sajt
  • 2 pohár (2×150 g) tejföl
  • 2 dl főzőtejszín
  • só-, bors ízlés szerint
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 ek olaj
  • 50 dkg penne tészta



Elkészítés:


A bacont és a sonkát kockára vágjuk. A bacont az olajon aranybarnára sütjük, majd kiszedjük és félretesszük. A visszamaradt zsiradékhoz adjuk a sonkát és megpirítjuk egy picit, majd visszatesszük a szalonnát és hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát is. Ráöntjük a tejfölt és a tejszínt, majd alaposan elkeverjük és összerottyantjuk. A kétféle sajtot – amit előzőleg lereszeltünk – szintén az ételhez adjuk. Egyszer összeforraljuk és már készen is vagyunk. Most érdemes megkóstolni, ha szükséges ízesítjük sóval, borssal. A tésztát tegyük fel főni sós vízbe, és ügyeljünk a csomagoláson található főzési idő betartására. Ha a szósz és a tészta is elkészült, nincs más dolgunk, mint a pennét beleforgatni a sonkás-baconös raguba és jó alaposan összekeverni. Parmezánnal megszórva kínáljuk.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük