Illatos omlós csirkemell tojásos rizzsel

ekkor

 

 

Az illatos omlós csirke a kínai éttermek egyik hívogató specialitása. Az elkészítése egyáltalán nem bonyolult, így a kínai konyha kedvelői otthon is élvezhetik a szeretett és megszokott ízeket. Kínáljatok az ízletes hús mellé tojásos vagy zöldséges rizst és mártást! Frissen, rögtön sütés után találjátok!

Hozzávalók 4 főre:

  • 80 dkg csirkemell filé
  • 4 db tojásfehérje
  • só-, bors ízlés szerint
  • kb. 5 ek étkezési keményítő

A páchoz:

  •  2 dl olaj
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 csipet só
  • 1 csipet bors

A mártáshoz:

  •  2 dl kethup
  • 0,5 dl méz
  • 0,5 dl balzsamecet
  • 3 ek szójaszósz
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 mokkáskanál friss, reszelt gyömbér
  • 1 db kis fej vöröshagyma
  • só-, bors ízlés szerint

A sütéshez:

  •  kb. 4 dl olaj.

Elkészítés:

A csirkemellet megmossuk és felszeleteljük. Az olajat elkeverjük a zúzott fokhagymával és a sóval, borssal. Ebben megforgatjuk a húst, majd hagyjuk benne legalább egy órát, de akár egy éjszakán át. A tojásfehérjét habbá verjük a keményítővel és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A hússzeleteket ebbe a habba forgatjuk, azután bő forró olajban körülbelül 3-3 perc alatt aranybarnára, ropogós kérgűre sütjük mindkét oldalát, majd lecsepegtetjük. A mártáshoz a ketchupot, a balzsamecettel, a mézzel, a szójaszósszal, a reszelt gyömbérrel, az apróra vágott vöröshagymával és a zúzott fokhagymával összekeverjük. Enyhén sózzuk, borsozzuk.
Tálaláskor az omlós csirkemellet felszeleteljük és a fűszeres mártással, valamint tojásos párolt rizzsel kínáljuk.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.